Mivel mostanában nem nagyon járok bulizni, mert nem igazán van kedvem folyton úgyanolyan partikban részt vennem, ezért úgy döntöttem, hogy keresek valami kreatív hobbit magamnak. Igaz egyik legfőbb elfoglaltságom a könyvem irása, de emelett mégis úgy érzem, hogy szükségem van még valamiféle kreatívitásra. Így hát úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a festéssel. Eddig is valami hasonlóval foglaltam el unalmasnak vélt időmet, hiszem rajzolgatással igyekeztem kreatívitásomnak hangot adni, de most úgy érzem, hogy bele kell vágnom valami nehezebb feladatba és a festés számomra a megfelelő hobbi azt hiszem. Aztán természetesen lehet lehurrogni a műveimet... Tudom, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek mindegy mit csinálok úgyis belekötnek, mert unatkoznak... Na mindegy! Aki kedvel, vagy szeret kicsit az drukkoljon... Hátha egyszer híres festőművész leszek... Szép álom, de semmi sem lehetetlen ugyebár. Úgy gondolom, hogy a blogom is kissé majd átalakul, mert nem mindig csak a bulizásról kéne hogy szóljon. Hiszem pont emiatt akadnak ellenségeim, féltékenykedők stb... Igyekszem valami olyan oldalamat is megcsillogtatni itt, hogy végre elhiggye mindenki, hogy nem vagyok én olyan rossz, gonosz ember. Na mindegy! Asszem kissé lelkizősre sikerült ez a bejegyzés, de hát néha ilyenre is szükség van. Nem?

Most pedig bemutatnám pár rajzomat, ezzel gondolom majd okozok némi meglepetást egyesek számára. De sebaj... Vagy esetleg lesznek olyanok is akik szánalmasnak találjak majd kezdő "rajzművészként" alkotott képecskéimet...

 

Tehát ime néhány kép:



<----Two heads are stranger than one!















<------És az utolsó kép az egyik kedvencem, mert ez lesz a könyvem borítója!

Természetesen a festményeim sem lesznek más témával meáldva, hiszen hozzm ez afantasy féle irányvonal áll a legközelebb. De amint kész az első festet alkotásom, természetesen közzé fogom itt tenni... Addig viszont maradnak a rajzok.. :)




Hát asszem egyenlőre ennyi lenne! Remélem, hogy nem csalódott senki, hogy most nem valami szaftos sztorival álltam elő. De nem csak ebből áll az életem... Tessék..itt a lehetőség, hogy egy másik oldalamról is megismerhessetek...

Most bucsúzom... Hamarosan jelentkezem valami izgalmas témával..És igérem nem egy újabb átmulatot éjszaka eseményeivel jelentkezem... Good bye!

És végezetül egy kép amit nemrég találtam a neten, és nagyon elnyerte a tetszésemet... remélhetőleg valami ilyesféle kreálmányt sikerü majd összemázolnom festmény cimszó alatt:

Tegnap éjjel kedves Weddel ellátogattunk a Kék Yuk nevű szórakozóhelyre.

Első képen látható milyen csodásan festettem az éjszakai mulatozásban!

Na de nem vágok rögtön a lecsó közepébe, szóval az egész úgy kezdődött, hogy...:


Délután volt, sütött a nap, mert a hold éppen máshol volt. A délutáni órák elröppentek hamar, és kora este még mindig nem volt biztos, hogy mi is lesz az esti program. Mert hát úgy volt, hogy meglátogatom egyik ismerősömet, de ő eltűnt, mint szürke szamár a ködben.

Lehet aggodnom kéne érte, de hát csak nem rabolták el... Ha mégis majd nem tudom, jön Kojak és fényt derít az eseményekre.

Nos mivel ez a program meghíúsult így gondoltam édeses zsongó fejecskémben, hogy Wed-et át kéne csábítanom hatalmas palotámba egy kis éjszakai tivornyára. Csak úgy a magunk módján. De szegény fáradt volt, mert meg kellett küzdenie egy bicikli-szörnnyel. Hála az égnek Ő nyert! Aztán mondta nekem, hogy menjünk le a Kék Yukba, úgyis ez volt az eredeti és igaz tervünk. De hát én nem éppen voltam abban a kedvben, hogy menjek. De nem tartott sokáig, kb 10 perc alatt eldöntöttem, hogy menjünk le... Mit üljünk itthon, nem vagyunk mi remeték... LoL

Aztán jól lementünk a Kék Yukba, ahol egy ismerősünk lépett fel a zenekarával, név szerint: THE ROOM OF THE MAD ROBOTS!

Bevallom hősiesen, hogy nem sok jót vártam a produkciótól, de kellemeset csalódtam, mert remek volt a koncert. Odabaszott rendesen. Ajánlom mindenkinek, hogy keressen rájuk a neten. :)

Aztán hajnalodott, 2 felé járt már az óra állása és mi taxiba ültünk és hazajöttünk szerény hajlékomba.  Aztán sokat trécseltünk, én néha megkattantam... :) Csináltunk pár remek képet is. Hát hiába,

még mindig jó vagyok! HiHiHi! És most így hajnali 6 elött pár perccel itt ülünk és írom serényen a blogom. És megint rá kell jönnöm, hogy kihagytam a szaftos részeket. Így nem fog belém kötni senki sem. :( Na jó, azért nem érint ez ennyire kényesen! LoL


Most bucsút veszek egy időre, talán visszatérek jövőre... Ha-ha! na jó, addig nem kell várni, hamar itt leszek megint... Igérem!

 

Na sziasztok!


Tudom, hogy már ezer éve nem írtam, de bevallom öszintén, nem nagyon volt miről írni, és mivel a gépem is felmondta a szolgálatot, nem is nagyon volt kedvem ezzel foglalatoskodni. De most visszatérek és ismét sok-sok sornyi történést irok nektek majd jól le!

Az elmúlt két hónapom elég unalmasan telt, nem nagyon voltam sehol... Egy hónapja kb sehol nem is voltam, mert elegem lett a sok egyforma partyból. Inkább havi egyszer megyek mulatni, de akkor aztán beleadok mindent.. Hi-hi!

Jövöhéten majd elnézünk valamerre, mert hát idejr lenne egy kis szórakozás, bár ha jól emlékszem semmi jó buli sincs kilátásban, de sebaj, majd csinálunk egyet. LoL

 

Viszont a nyár nagyon tutinak igérkezik. Rengeteg jó banda teszi majd tiszteletét egyes fesztiválokon. Például manson és a Limp Bizkit jön a Volt-ra, aztán Hegyaljára a Machine Head, és a Bor Rock-ra pedig a Sonic Syndicate jön majd el. Utobbinak nagyon-nagyon örülök, mert imádom őket. Remélem,hogy majd Szigeten is lesz pár fasza banda... De eddig kb csak a Prodigy amire érdemes lesz kimenni. :) Aztán még lesz God Forbida Dieselben, akiket gondolom kb senki nem ismer, és én sem ismerném őket, ha nem turnéztak volna együtt az Ill Nino-val pár hónapja.

 

Na most asszem ennyi! Majd hamarosan jelentkezem! Pá puszi kedveskéim!

 

Ébred a tavasz, és vele együtt én is! :) Érzem ez a tavasz jobb lesz, mint a tavalyi volt. Pedig tavaly csodás volt a tavaszom... Fölegg az áprilisom... <3 LoL

Hát már egy ideje március van... Úgy 11 napja! hi-hi! És ez a hónap a lehető legjobban kezdödött.. Voltunk Ill Ninon, és nagyon jó volt.
Gondolom most mindenki azt várná, hogy percről percre leírjam az eseményeket, de nem így lesz. Ez az egyetlen téma, amiben nem vagyok hajlandó nyilatkozni.. hihi..
Csupán annyit, hogy jó volt, és megint jól feltöltödtem energiával ettől a dologtól. Szóval most megint minden nagyon szuper. Sugárzom, ahogy ezt tegnap jól megállapítótta egyik kedves kollégám.
Sajnos ezt a hónapot nem fogom végig bulizni, mert kb egy jónak mondható buli sem lesz.. Vagyis hónap végén lesz majd Combichrist, ami tuti jó lesz és természetesen meg is fogok ott jelenni. :) Aztán meg lesz egy 3D-s party, ami annyit takar, hogy Dr.Melancholia, Drugzone és Disorderlies koncert lesz a Wigwamban (márc.28) Kiváncsi vagyok erre a bulira, meg persze Rikiék debütálására is. Bár szerintem 200%-os lesz a buli... Ha másért nem, akkor azért, mert majd én azzá teszem... hi-hi!

 

Na de azért itt van egy kis naplózás amit Barbarával utazás közben alkottunk... Csak, hogy legyen min csámcsogni/nevetni egy kicsit: 

10.55
Itt ülünk a népligeti buszpályaudvaron. Tökre van még 1 óránk a busz indulásáig, de nem baj, mert van jegyünk.  Próbálkozunk internetet lopni, de tartós eredmény eddig nincs. Én kurva éhes vagyok. Van 1 csomó energia italunk, mert nincs energiánk. Én alig aludtam, nem gáz. Itt egy bácsi és nééz…LoL
Nem értem, hogy miért van minden emberen fekete színű ruha. (rajtam is…mondta Barbara…) Lehet mindenki gyászolja a napot, mert nem süt. (én nem…mondta B.)
Újra van net, de meddig? LoL... :P
Na most egyenlőre ennyi. Majd a buszról újra jelentkezünk.

11:57
We are sittin’ in he bus.  A gyengébbek kedvéért: A buszon ülünk.
Voltunk wc-n, ami magában véve még nem vicces. De amíg a tükör előtt álltam és vártam Barbarát, különös dolog történt. Állt mellettem egy középkörű nő, szoknyája nyakig felhajtva harisnyája térdig letolva, és tundrabugyiját igazgatta. Ez a látvány megdöbbentett. Ezt mért nem lehetett egy elszeparált wc-ben? Biztos látni akarta, hogy hogy áll magán a bugyogó… Jajj! Elfelejtettem hányinger elleni gyógyszert hozni. Hánynom kell. Nah most ennyi, majd újra jelentkezünk, ha történik valami izgalmas.

14:41
Well…Fáj a fejem a Cavalli-tól…
Éppen hatalmas dugó van itt az autópályán Ausztriában. Eddig sikeresen túléltük az utat. A busz is egyben van még. Csak a gyomrom van a torkomban. Behányok! (hát ez csodálatos… - mondta B.)
5perce ülünk a dugóban…yeaaaaaah! Csak az a sáv nem megy -a 3ból- amiben mi állunk. Húúú, elindultunk!!! 
Láttam egy csomó állatot az út során: 5 sólyom, 1 kacsa, 1 nyúl, 2 cica, 3 bambee, akik aranyosan legelésztek. Sajnos kecskét nem láttam. Talán majd hazafelé. Új életcél tavaszra: ellátogatni egy vadasparkba bambee-t simogatni.
Egyenlőre ennyi. Bye!

 

Na mára ennyi kedveskéim... Majd ismét jelentkezem, ha történik valami, vagy ha nem...mindegy... hi-hi!

Hát így február végén már úgy érzem ideje megint megosztanom élményeimet az idelátógatokkal. Gondolom már sok mindenki hiányolta a soraimat.
Nost hát bele is kezdek a február taglalásába. :)

A hónapot egy jó kis Anti Fitness Club koncival kezdtük, ami nagyon jó volt. De ez nem meglepő, jók a srácok. És a felújított Ráday Klub is teljesen levett a lábamról. Nagyon jól sikerült a felújítás. Volt pár vicces dolog, pl egy lány meg akart győzni arról, hogy a Tomi buzi... Én ezen nagyon jót nevettem...hihi, pont engem akart meggyőzni... na LoL!
Kissé részegen átmentünk a Gyárba pár kedves ismerőssel, ahol folytattuk a mulatozást...de mi kb fél2-2 körül leléptünk... Mert éreztem, hogy elég. :)

A következő buli egy Wet Lips koncert volt, aminek időpontja péntek 13ra esett. A koncertből nem láttunk semmit, nem is nagyon érdekelt, hogy öszintén megvalljam. Láttam őket már sokszor, és nem is azért mentem, hogy sikítozzak nekim az első sorban. Inkább csak kedves Orcoo barátommal szerettem volna találkozni, mert már ezer éve nem láttaam. Pesrsze ez a nap nem úgy alakult sajnos, ahogy el lett tervezve... nem volt nagy buli, és éjfélkor már otthon is voltunk... :)

Aztán 21én volt a Deathstars/Sonic Syndicate buli, ami azt kell hogy mondjam nagyon fasza volt. A Sonic Syndicate most a második kedvenc bandám, és így élőben mégszuperebb volt, mint cd-n hallgatva. Rajtuk kivűl csak egy bandát hallottam ilyen jó minőségben játszani élőben, az Ill Nino-t. :) Sajnos koncert után egyik bandatag sem tisztelte meg a nagyérdeműt azzal, hogy kijött volna a Back Stage-ből.. Hát kár... Egy- két Deathstars tag kijött, kedvesnek tünt pl Skinny, persze biztos nagyon furcsálta tőlem a kérdést, mikor érdeklődtem nála, hogy hol van a Sonic Syndicate.. Kb sztem rajtam kivűl senki nem is volt rájuk kíváncsi... elég nagy kár.
Aztán kitaláltam,hogy gyüjtést kell szervezni és pénzt gyüjteni, hogy meg tudjam venni az új Sonic Syndicate cd-t... És kedves Judith barátnőm meg is vette nekem. És jaj de nagyon boldog voltam ettől. :)
Ezután átmentünk valami helyre, ahol Barbara egyik ismerőse volt.. És hát a hely hagyott némi érzelmi sérüléseket bennem. Borzalmas hely volt. Nem is emlékszem a nevére... Csak,hogy a Boráros téren van, és hogy narancssárga a bejárat. A falakon mindenféle foszlott anyagok voltak kiteritve, ezerféle füstölő szaga terjengett a levegőben...és a pincehelységben, nem voltak sem székek sem asztalok... földön ülés, olyan Opium pince fillinggel.
Hát nem is maradtunk sokáig.

Ja, természetesen az egyik wc sem volt használható, hleyette ez a kiírás állt... :P

 

 

 

 

 

 

 

Utána hajnalig házibuliztunk...

Kb ennyi a február.

Hamarosan érkezik egy újabb blogbejegyzés, de mivel már rég írtam és azóta mégiscsak túl vagyok/vagyunk pár érdekes kalandon...így kicsit várni kell rá, mert nem megy pik-pak... És nem akarok semmit kihagyni a nagy kapkodásban..

 


Szóval talán már holnap olvasható lesz egy újabb izgalmas irományom... pikáns képekkel tűzdelve...


De addig be kell érnektek  egy nagy puszival:  

 

 

Helló mindenkinek!


Tudom, tudom! Már rég írtam... Most ime, megint itt vagyok és untatom az olvasni vágyókat.

Mivel mostanában nem nagyon járunk bulizni, így nem is nagyon történik velem olyan,amit érdemes lenne leírni. Nem mintha most történt volna valami eget rengető, de gondoltam írok ma pár sort. Nehogy azt higgyék páran, hogy megszűntem létezni..LoL

Összefoglalom az elmúlt pár hét eseményeit. Két hete voltunk Rocktogonban Jolly Roger koncerten, de nem maradtunk sokáig, mert olyan hideg volt, hogy egyszerűen kibírhatatlan volt ott ücsörögni. Biztos a világválság meg a gázhiány volt az oka, hogy a fűtést nem kapcsolták be. Bár az is lehet, hogy azért nem volt fűtés, hogy a hideget érezve mindenki több alkoholt fogyasszon, ami majd jól felmelegít mindenkit. De mivel én nem ittam, és nem is állt szándékomban...hát így jól megfagytam. Már hajnali fél 1kor az ágyikomban alukáltam... Hihi...

Aztán voltunk Disco Express-en is, ami nagyon jó volt. Én mindig élvezem a koncertjüket, mert nagyon szórakoztató. Persze koncert után nem sokkal leléptünk pár ismerőssel, vagyis a Barbara pár ismerősével iszogatni és dumcsizni egy szolidabb helyre. Ami annyira nem volt szolid, sőt...hát kissé kiakasztottak az ott jelenlévő hölgyek, akik úgy bámultak, mintha még nem láttak volna fehér embert... Nyilván nem úgy voltam öltözve mint aki egy kocsmába készült, de mindegy... Aztán három felé elindultunk haza és vagy 2 napig tök faszán elvoltunk itthon.. Jó volt!

Sikerült végre kiokoskodnom azt is, hogy mit fog ábrázolni az új tetoválásom... Szépen meg is rajzoltam, és nagyon jól sikerült. Most nem illesztem be a rajz képét, majd ha már rajtam lesz akkor mindenki láthatja... Ma is sikerült rajzolnom egy nagyon szépet. A képen látható is... Vagy 4 órát bibelődtem vele, de szerintem nagyon jó lett. Tetszik, azt kell mondanom.

 

És terveim, terveink a közeljövöben.. Hát lesz egy Anti Fitness Club koncert, amire mindenképp lemegyünk... Tudjátok..én szeretm a zenéjüket. Aztán február végén lesz 1 hét alatt 3 koncert is amire mindenképp el fogunk menni. Első lesz a The 69 eyes, itt ünnepeljük majd meg Barbara szülinapját. Utána rögtön másnap Rasmus lesz, amit nagyon szeretek... És végül Deathstars és Sonic Syndicate... Ezt várom a legjobban, mivel a Sonic Syndicate jelenleg benne van a top 5 bandámban. :)ú

Na mára asszem ennyi! Ha valakit érdekel valami vagy nemtom..Írjon bártan.. Pusza!

Ezek  a szép, új körmeim... Tegnap csináltattam... Tudom, ez megint csak valami uncsi bejegyzés...de ez van! Akinek nem tetszik, az ne nézzen be "hozzám"!

És most nem is írok többet, mert megjött a fincsi pizzám... Jó étvágyat nekem!

Pá puszi!

Hát mivel már igencsak január közepe van, gondoltam most, hogy végre van egy kis szabad időm és felesleges energiám, megosztom a nagyérdeművel mi is történt velem 2008 utolsó pár napjában...


Hát hol is kezdjem... Volt ugye Karácsony, ami munkával telt, aztán volt a két ünnep közötti időszak, ami alatt szintén dolgoztam... És volt még a Szilveszter, ami megint csak a munka jegyében telt el. Na hát kb ez volt.


Persze azért Szilveszterkor volt egy kis "mókában" is részem ám. El is mesélem...
Hajnali 3ig dolgoztam, és mivel kedves Barbara barátnőm és Eszter barátnőm bulizott, gondoltam én is odanézek kicsit. Hát ez a buli nem volt éppen a szomszédban, hanem Dunakeszin, ami 20 km kb Budapestről, ami Szilveszter éjszaka taxival annyit jelent, mint 15000 ft minuszban a pénztálcámból. Reméltem, ha már ennyit belefeccölök ebbe a szórakozásba akkor valamiféle örületes party vár, de nem így lett. Beléptem a lakásba ahol egy csomó tini ült körül egy konyhaasztalt, és néztek nagyokat, hogy ki is lehetek én. Na gondoltam magamban, itt aztán nagyon fergeteges a hangulat. Persze Barbara állította, hogy mielött megérkeztem még nagy volt a nyüzsgés... Lehet én basztam el a bulit? LoL... Igazán megérte kidobni ennyi pénzt egy ilyen feledhetetlen buli kedvéért. :P
Na mindegyis... Pár órát maradtunk...ami nem volt éppen a legjobb Szilveszteri buli... De hát ez van, idén jobb lesz... Vagy nem lesz! Még nem tudom...
Most kb ennyi.. Megyek aludni, aztán egyszercsak megint jelentkezem... Sajna a sok melo kiveszi belölem az energiát és így blogozni már nem nagyon van fölös energy-m :P...De igyekszem nem cserbenhagyni itt senkit... :D


Ja és még valami a buliról, buliból... Egy kedves mondat ami a házigazda szájából hangzott el...: Már nem tudom megkülönböztetni a fánkot a pinától...

Nos, ime egy fánk... a másik említett dolgot nem kommentálnám képként, olyat is már látott mindenki...(majdnem)
...És legye ez a végszó!

                                                  Csóközön!

 

 

Nos, hát ez lennék én idén... Ez lett az első kép rólam... Szerintem elég jól sikerült... (előre is köszee a leugató bejegyzéseket arról,hogy mennyire csúnya vagyok) :P

 

 

Hát igen, ez egy tipikusan olyan kép, ami most nagy divat a tinédzserek körében... Mindenki így készít csodás képek önmagáról..Gondoltam, hogy beállok én is a sorba és letesztelen magam, hogy mennyire mutatok jól egy fényképezővel a kezemben. és lássatokl csodát... Így is remekül nézek. ki!

Harmadik képemhez pedig nem írnék semmi szép megjegyzést... A kép magáért beszél... Jelenleg ez a kedvencem... Jaj de szép! Ha nem én lennék, most halálra dicsérném a képen látható csodás lényt! :P

Hello mindenkinek...  Elöszőr is B.U.É.K. for All...

Örömmel tudatom, hogy nem tüntem el, csak idő hiányában elmaradtak a sziporkázó bejegyzéseim... És sajnálattal tudatom, hogy eme bejegyzés is csak pár soros lesz, hiszem most sincs időm, sem energiám szórakoztatni a nagyérdeműt... De igérem, hogy holnapra összerittyentek egy szép kis beszámolót arról, hogy mi is történt velem 2008 utolsó pár napjában, és 2009 első pár napjában... Addigis további szép napot minden kedves kiscserkésznek!

Pá puszika!

 

Nos hát, szombaton (azaz tegnap) fura mód nem Junkiesra mentünk, pedig hát tőlem ez lett volna a "természetes" , hanem inkább lementünk Avalonba Sick Stars/Jolly Roger koncertre... Jó kis konci volt, már ami a Sick Starst illeti, a Jolly Roger annyira nem jött át... Ez a kalózos téma, hát nekem valahogy nem fekszik. Próbáltam beleélni magam, de sajnos csak a hangom ment el. Volt pár ember akin nagyon jókat nevettünk.. Például megemlíteném a tüdőszoknyát, na ő igencsak mókás látványa volt az estének. Aztán ott voltak a feltörekvő goopie utánpótlás jeles alakjai, akik pasi hiányában egymást smárolták le. Gondolom ezzel akartak csábítani. de szerintem abban nincs semmi szexi ha két 15 éves csokolozik.  Volt aztán a logos zacskó eset is, amit Esztikével éltünk át. Az úgy volt, hogy valaki, mondjuk legyen a neve PD... lehuzta a nadrágján a zipzárt és előcibálta a résen az aszott kukiját, és mellépakolta a két megviselt zacskót is. Na hát ettől olyan sokkot kaptunk, hogy vagy 5 percig csak röhögtünk. Mik vannak... Elképesztő!!!

Aztán ott volt a boroskóla incidens, amit Barbara ivott... összetevők...: flakonos bor és tescos kóla... csodálatos! Na meg a repülő sörösdoboz, ami nem tudom kitől és kinek, de a lábainknál landolt. Kértünk egy W13 dalt, de sajnos nem érkezett meg. pedig mi töretlenül vártuk fél 4ig.


Kaptam egy szép ajándékocskát is Esztikétől. A képen látható. Már olyan rég vágytam egy ilyenre... <3 Köszi Eszti!

 

De az este csúcspontja ismét egy bizonyos srác volt, nevezzük Őt most mondjuk Kennynek. Minden alkalommal abban reménykedek, hogy túléli az epizódot, de aztán a végén megint jól meghal. Ez most sem volt másként... :( LoL

Ma kaptam két csodás csizmát... Egyszerüen nem tudok betelni velük... Ezért is írok erről blogot, mert hát...WoW! A képek magukért beszélnek!

Az első csizma egy nőiesebb, vagy inkább ribancosabb fajta... Csodás egyszerüen... Sajnos a piros már nem volt a méretemben, de ha lett volna, nyilván ma nem két hanem három csizmával gazdagodott volna mesés gyüjteményem.

 

A második csizma egy kicsit kényelmesebb viselet, de ez is csodás, remek...Imádom! És mind a kettő nagyon kényelmes, bár tudom, hogy nem látszanak annak. Árfekvésük is jóval a megszokott alatt volt, így még szebbnek látom a mai napot!

Na pá puszi pá!

Hát hol is kezdjem... Talán ott, hogy ez a hétvégém kissé el volt úszva, mert sikerült többet innom a kelleténél, és így vannak dolgok amikre nem is emlékszem... Totál képszakadás kb.. Blah!
A csajokkal beültünk pár italra a Stexbe, ahol már eléggé becsíptem...de nagyon jó volt. Aztán a Wig Wamban folytattam az ivást, de most már tudom, hogy nem kellett volna. :)
Volt egy nagyon vicces jelenet fent az öltözőben...Én adtam elő... Így volt:
Ott volt egy "pasi", akit nem neveznék meg... hihi, és ezt mondtam neki...:
- Hello, te vagy az izéből az izé, ja nem, te vagy az izének a férje! (LOL)
Na ez csodás volt! Nem tudom mi volt ezzel a mondattal a tervem, de nagyon vicces volt a dolog... Persze mikor ez történt már nem voltam szomjas, sőt!
Aztán a konci első felében táncolgattunk, buliztunk...utána meg képszakadás és halál...
Azóta is rosszul vagyok... blah... Egy tuti most egy darabig nem iszok semmit, ami alkohol lenne....

Csók hello!

Hát hol is kezdjem.. :) Találtam a neten egy weboldalt,

( http://www.rozsaszin.atw.hu )

ahol mindenféle-fajta jóslás van...Kipróbáltam, hogy milyen is ez így neten keresztül és ez lett az eredménye.
Ez egy csillagjóslás, és a három csillagom ezt mondja nekem:

<---

Ime A

Három Csillag!

 

 

Első csillag:
Szerencse csillaga

Ez a csillag a szerencse csillaga. Az elkövetkezendő napokban nagyon szerencsés leszel.

Virtuális jó tanács: Most nyugodtan belevághatsz olyan dolgokba is, amikbe nem mertél eddig a kudarctól való félelem miatt. Szerencsejátékban csak kisebb összegekkel próbálkozzál, mert a szerencse csillaga nem jutalmazza a mohóságot.


Második csillag:
Melegség csillaga

Ez a csillag a melegség csillaga. Minden olyan dolgot képvisel, ami melegséggel tölti el szívedet, vagy fizikailag melegséget sugároz.

Virtuális jó tanács: A napjaid fontos része lesz valamilyen dolog, ami a melegséggel kapcsolatos. De vigyázz! Mert ebbe a forróság is beletartozhat, ami bizony nem mindig kellemes élményt jelenthet számodra.

 
Harmadik csillag:
Kezdetek csillaga

Ez a csillag valami új dolog kezdetét jelenti.

Virtuális jó tanács: Az elkövetkezendő napokban valami új dolog vár rád amiben még nem volt részed, vagy te adsz valami újat valakinek magadból szellemi vagy fizikai értelemben. Találd meg az új dolgok szépségét és lepjél meg valakit egy nem várt új dologgal, ami nagy örömöt jelent majd a másiknak.

 

Ez mind szép és jó, de ezek mind csak közhelyek, én azért ellemezném kicsit.

Első csillag: Az tök jó, hogy most szerencsés leszek, dehát mindig az vagyok. :) Szóval ez egy nagyon komolytalan közhely. És a hozzá tartozó jótanács, hogy belevághatok olyansmibe amibe edsdig nem mertem, hát olyan eddig még nem volt... hihi... Na és pont majd valamiféle szerencsejátékba kezdenék..hát ez vicc!

Második csillag: Fizikai mellegség? Ezt mégis hogy kellene értenem? Meleg leszek... Lehet lázas vagy ilyesmi, mert az ám a fizikai melegség. :)

Harmadik csillag: Hmmm, kiváncsi vagyok, hogy mégis milyen új dolog várhat még rám amiben eddig nem volt részem... Lehet a hétvégi Holiday Crüe-n lesz valami csodás dolog... :) Valami fizikai, már megint ez a fizikai dolog... Valami fizikait kapok vagy adok magamból... LOL Ez akkor egy jó szex lesz...Nem? Mi más lehetne velem kapcsolatban...hi-hi...

 

Aztán itt van a szerelem jóslat is:

SZÍV

A szerelemben nagyon szerencsés leszel!

Ez a kártyalap azt mutatja, hogy nagyon nagy szerelem vár rád. Ha még nem találtad meg az igazit, akkor hamarosan eljön az időpont, hogy álmaid párjával találkozhatsz. Ne szalaszd el az alkalmat, ragadd meg a lehetőséget, hogy boldogsággal töltődj fel.

Virtuális jó tanács: Tartsd nyitva a szemed, hamarosan megdobbantja valaki a szíved!

 

Ehhez asszem nem is füzök semmit... ez csak egyszerüen LOLOLOLOLOLOLOLOLLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOLOL

 

Na hát akkor asszem ennyi! Tudom ez nem valami nagy sztori, de gondoltam megosztom ezt a jónéppel... További szép napot!

Ui.: Látogassatok el ti is erre a remek oldalra és keressétek a csillagjóslást! remek kikapcsolodás! Pá puszi!

 


 

A tegnap éjszaka viccesen telt, vagy lehet annyira mégsem volt vicces, bár Zeller megint akcióba lendült, hogy megmentse Répát...
Na kezdem az elején.. Lementünk Ramones Mania koncertre a WigWamba, ami szerintem jó volt, élveztem a koncit, bár 8 éve kb ugyanaz. Nem is értem miért járok még mindig le... (nyilván a társaság, vagy nem..?) Mindegyis. Koncert után jókat röhögtünk a csajokkal. Nem is értem, amig a koncert ment mindenki olyan nyomott volt, de amint vége lett máris party hangulat lett urrá rajtunk... LOL
Aztán volt ez a vicces dolog... lent volt egy édes srác, nevezzünk NO NAME-nek, akivel hát folyton az van, ami van... Aztán a végén mindig összeguberál a szarból egy 15 éves kislányt, és rángatozva táncol vele hajnalig. Ez most is így volt, mi meg moziztunk, hogy ez mennyire szánalmas és nevetséges. Szegény kislány annyira erotikus akart lenni, hogy pofára esett, persze felpattant a földről és folytatta a csábos tánclépéseit. Hi-hi! Jó, kicsit most gonosz vagyok, de ez van! Leírom amit láttam, és véleményezem. Elvégre itt mindenki elolvassa amit írok, aztán véleményez! Szép és kerek ez így! Nem?

Aztán a napokban elég sok filmet sikerült megnéznem, kiemelném a Múmia 3-at, ami mély nyomot hagyott bennem, mert feltünt a képsorokon a Yeti is... Nem értem, hogy a múmiás filmbe minek kellett betenni a Yetit is, nincs elég szörny benne enélkül is... hi-hi. persze azért a film nagyon tetszett. Mindenkinek ajánlom sok-sok szeretettel. izgalmas meg minden, bár sajnos a főszereplőcsaj nem az aki az első két részben játszott...

 

Nemrég fejeztem be a Batman - A fekete lovag cimű filmet. Hát én imádom a képregény adaptációkat, és ez is nagyon jól sikerült... Tim Burton mindigis jó filmeket csinált... :)
Heath Ledger pedig zseniálisat akait... Kár, hogy ez az utolsó filmje.. Kár érte, nagyon jó színész volt!

Tegnap szép kis napom volt. Kezdésként kimentünk a Tattoo Expora, ami nagyon király volt. Találkoztam Alien-nel és Predatorral is... Kedves srácok... Alien-nel beálltunk egy közös képre is, mert hát mégis csak kell pózerkedni is kicsit valami világsztárral, tegnap este vele pózoltam... (sípszó...sípszó...sípszó...) Az Expo keretein belül fellépet az Anti Fitness Club, ami egy nagyon kis cuki koncertecske volt. Két sornyi kislány állt a színpad előtt, és néhányan akiknek nem tetszett a produkció ki is parodizálták ezeket a rajongó lánykákat. Ami nagyon szórakoztató volt, csakúgy mint a koncert is.. Bár Tomi (énekes..nyilván) hangja néha furcsa színben volt hallható, de ennek ellenére azért jól szóltak a srácok.

És ime néhány kép a koncertről, csak hogy mindenki átélhesse ebben a pár képben az eseményt!

Itt a színpadon az Anti Fitness Club látható, a színpad előtt pedig a hatalmas közönség... sac/kb 16,5 ember. :) Persze nyilván csak a magas belépő tántorította el a hatalmas, több ezer fős rajongótábort, vagy a késői kezdés... :P

 

 

 

Amúgy én szeretem az AFC-t, nekem tetszenek a dalok, a szövegek... Olyan kis játék rock and roll hangzásúak a dallamok. :D

Meg is osztok veletek pár kedvenc soromat az AFC dalaiból.

"Arcomat eltakarom, de lásd, hogy szemem könnyes, ha más ölel át. De emészt, éget a szótlanság."

"Nem akarok többé félni, rettegni, törött szárnnyal repülni. Zuhanás után a mélybe feküdni."

"Kiszáradt rózsát hiába teszek a vízbe, nem éled fel. Kapsz tőlem egy másikat, de ezt nem hagyom elhervadni még egyszer..."

Hirtelen így ezek jutottak eszembe... Szerintem jók... Ennyi!

 

 

Exporól átmentünk Wig Wamba Disco Express koncertre, ami szintén nagyon jó volt. Sajnos ott nem lehetett fotozni, úgyhogy képet sem tudok mutatni a hangulatról...LoL.. Rég élveztem már ennyire a koncijukat. Az új dalok nagyon jók lettek szerintem. Már várom, hogy végre itthon is hallgathassam. De sajnos koncert után ismét kezdödtek a sokkoló dalok, amik már 8 éve mennek a wigwamdiszkóban, blah...Hajnal 3ig birtuk aztán leléptünk...
Most itthon ülök, és irok. Meglepő... :)


 

Ui.: Ime egy kis video az AFC fergeteges show-járól és a tömegről... (másold be a cimsort)

 http://myspacetv.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=47416576

 

Na hello All!

 

Látom megint zajlik az élet az elöző bejegyzésem után...

 

Ha sztárokkal mulatok back stage-ben akkor abba van jól belekötve, ha Judith-tal beszélgetem át az éjszakát akkor meg abba... Oh, God! Most mit tegyek... :P (?) Vajon csinálhatok valami olyat is amibe nem kötnek bele az emberek? Na erre adjon valaki válszt...

Mit tegyek, hogy jobb legyek mindenki szemében...? Na a lófaszt ...nem akarok én megfelelni senkinek... Mindenki szapuljon csak, nem szerethet engem mindenki.. Hála az égnek!

Na én lépek, vár az ágyam.. Jól megálmodom, hogy mikor, kinek a f*szára másszak rá arccal... LOL... Aztán majd abba is bele lehet kötni, kedves féltékeny emberek...
So fuckin' LOL, de nagyon!

 

 

 

 

Halihó! Tudom, már rég írtam, de mivel nem nagyon történt velem semmi így inkább sztori hiányában nem fecsegtem a neten feleslegesen. (..bár gondolom valaki úgy gondolja, hogy folyton feleslegesen jelenek meg itt-ott-amott!!!) De most történt valami, asszem!

 

Kedd hajnali fél 2 van, most értem haza. Este Backyard Babies koncerten voltunk az A38 hajón. Mit is mondhatnék, a koncert első 4-5 számát néztem csak meg, mert nagyon nagy tömeg volt, nem is láttam semmit sajnos a színpadi eseményekből... (mert nem nőttem nagyra). És nekem valahogy minden dal egyformának tünt. Persze biztos csak azért, mert mostanában teljesen más stílusú zenéket hallgatok. Jó volt sok - sok régi ismerőssel találkozni, de mondjuk nagyon senkivel sem dumáltam hosszasan... Judith barátnőmmel trécseltük át a koncertet, jó sokat röhögtünk... :D

( a képen a Backyard Babies látható)


Volt azért egy vicces dolog... Neveket nem mondok/írok.. Az adott személyeket inkognítóban hagynám! Nos van a főszereplő akit mondjuk nevezzünk Répának! Tehát Répa kiment a mosdóba, vagy valahova. A lényeg, hogy elhagyta a koncert termet. Mivel nekem wc-re kellett mennem, így mi is kimentünk. Erre Répa barátnője, Zeller utánunk jött, nehogy Répához szóljunk, vagy ilyesmi. Ő a felvigyáző őrszem, Répa körül a kerités+várátok! Ez nevetséges volt... Miért hiszi Zeller, hogy csak azért lehet kimenni, mert Répa is kiment. Miért kéne nekem/nekünk őt követni? Zeller azt hiszi, hogy az életem Répa körül forog... Hát tudatom, hogy már ezer éve NEM! Na mindegy! Vicces volt! Nem tudom, hogy ez így mennyire érthető, lehet semennyire! No de sebaj! :) Ez is egy történet from Me! LOL


Koncert után kivételesen nem a back stage volt az irány... nem mintha nagyon cél lett volna haverkodni a zenekarral, de hát most valahogy nem is volt kedvem StarFucker-kedni... Közös képek sem készültek a zenekartagokkal sajnos.. Asszem lehet öregszem? Na jó, nyilván nem, csak most jobb volt dumcsizni, meg röhögcsélni. Koncert után fél órával megint mindenkit kitessékeltek. Borzasztó... De mivel még trécselni akartunk kicsit beültünk a Stex Házba... Basszus, rengeteget röhögtünk... azta! Nagyon jó volt... Köszi Judith és Eszter! Éljen a medvetánc... subidubidu! Felelevenítettem pár nagyon régi bulin történt eseményt... Meséltem szépeket! Némelyik még meg is lett örökítve videokamerával... Valamikor mindet jól meg is nézem... Régi szép idők! :D Olyan jó néha így visszaemlékezni a régi dolgokra, mennyi baromságot csináltam/csináltunk! Például Felvidék Turné a Junkiessal...Na az kemény volt... Ha valaki esetleg Szlovákiába megy, mindenképp vegyen egy doboz Mars cigarettát. Hatalmas oltás volt! Mikor mi kint voltunk, és nem láttuk kitéve a boltban sehol, elkeztünk róla beszélni, hogy itt nincs Mars...stb! Az eladó meghallotta és a pult alól, mint valami illegeláis dolgot, elővett nekünk egy dobozzal. Vagyis nem dobozos, hanem papírcsomagálásos! :D

( a képen Judith-tal pózolunk..Kb csináltunk vagy 15 képet, ott bénáztunk, hogy legalább egy jó legyen...ez lett az!)


Csacsogok itt össze meg vissza...


Sajnálom ha valaki arra számított, hogy ismét valami rocksztáros történettel jelentkezek... Nem ennyire egyvonulatú ám az életem ... Bár sajnos sokan csak erről az oldalamról hallottak/hallanak! És ezután itélnek meg, és beskatulyáznak. Ribancoznak! stb.. Na mindegy, ebbe most nem megyek asszem bele! Mára ennyi volt, hamarosan ismét jelentkezem! Pá puszi-nyuszi és miegymás!


Most vasárnap este van, és ez a hétvégém igencsak semmilyen volt... Eredetileg utazás lett volna Münchenbe, de mivel sikeresen lebetegedtem ezért fájó szívvel ugyan, de lemondtam erről a szórakozásról. Eléggé bánom is, de ez van! Öreg vagyok én már ahhoz, hogy betegen rohangáljak mindenfelé... Azért persze nem volt uncsee a hétvége, mert egy kedves ismerősöm Vadast fözött nekem...amit imádok..és nagyon finom is volt. Aztán végre játszottam PS-sel is...Nagyon vicces volt a 7 SINS nevű játék... Persze másfél órányi játék után sem jöttünk rá, hogy mi is a játék lényege... LOL Aztán hazajöttünk, aludtunk..és most meg ébren vagyok és blogot írok.

Estére nyugis progit eszeltem ki magamnak... Vettem pár új filmet és megnézem őket. :D
Asszem most nem vagyok valami sziporkázó kedvemben, ez a betegség minden energiámat leszivta... Utálok beteg lenni.. Olyan izééééé igy! Na szóval most ennyi! :P

 

Ui.:

Holnap benne leszek a tévében! RTL Klub fél 5től !!! FOGD A PÉNZT ÉS FUSS-ban leszek látható! Tessék megnézni.... persze aztán majd úgyis megkapom megint a negatív véleményeket, de nem nagyon érdekel!


További szép estét!


Pusza!

Ma van a szülcsinapcsim, blah! Uncsee ez a nap!

 

Mindenkinek köszee a felköszöntést... Édesek vagytok! Aki meg elfelejtette az kapja be...ha-h! Na jó,. csak vicceltem!

 

További szép napot mindenkinek!

 

Hát, hogy is kezdjem... Tegnap este ellátogatott kis hazánkba a Wednesday 13 zenekar, és remek koncertet adtak a Drugzonnal karöltve. De nem megyek bele rögtön a közepébe az eseményeknek, kezdem az elején.

 

Az este úgy kezdödött, hogy ittam pár italt miközben készülödtem....aztán Fél 8kor volt a találkozonk Barbarával a Boráros téren. A hajóig azon idegeskedtem, hogy mi lesz ha nem lesz jegy, mert hát nem vettem meg előre... De hála az égnek volt még, sőt azt kell, hogy mondjam nem voltak túl sokan sajnos. Vagy csak nekem tünt kevésnek a tömeg...(?) A Drugzone fél 9 magasságában kezdett és nagyon jól felspanolták a tömeget a főzenekarra, a Wednesday 13-re! Wow micsoda arcok, csupa cuki pasi... Bár én már láttam őket tavaly, de most mégközelebről tudtam szemlélni a show-t, amit végigtömboltam és sikitoztam. Sikeresen lezártam az este egy kisebb vita és szarkavarásáradatott is két kedves lánnyal. Köszee csajok! Jobb a békesség! :)

 

Aztán a show után Jason (gitáros) kijött a néphez, mindenki megrohamozta, és ő nagyon kedves volt a rajongókkal, persze néhány fan-nal adodtak nyelvi akadályok, de ott voltam ÉN és segitettem...(de kedves vagyok, és még fényezem is magam) Na a lényeg, hogy jason-nel jól eldumáltunk, és mivel még nem sikerül zuhany alá állnia mondta, hogy elmegy zuhanyozni, várjam meg és partizunk. Persze ez nem így lett, na nem azért mert nem jött vissza, hanem mert mindenkit dizavartak a klubból... Ami elég szemétség volt... :X

Aztán sokan a turnébusznál várták a zenekart foto és aláírás reményében, megjegyzem nem hiába. Ott futottunk össze Nate-tel (basszeros) aki szintén nagyon készséges volt mindenkivel... (Ugye Barbara???) Aztán a busz mellett megpillantottam Jason-t és odamentem hozzá, engem keresett. (de édes) Beinvitált a back stage-be, ott mégiscsak nyugodtabb a légkör és nincs is hideg... :) A back stage-be érve első személyként belebotlottunk Wednesday-be, aki szintén nagyon aranyos volt... Dumcsiztunk és fel is lettem köszöntve mivel csüt lesz a szülinapom és tegnap kezdtem el jól megünnepelni. :) Wed megigérte, hogy csinál nekem egy VIP szulinapot a buszon, és így is lett... A többi sípszó, sípszó, sípszó! ;-) Hajnali 3kor indult tovább a busz és mi pedig indultunk hazafelé...

És ime pár kép:

 

Itt Jason és én vagyunk láthatoak még bent az A38 hajón. :)

 

 

Nate és én a A38 hajó elött...kibaszott hidegben...

 

Én és Wednesday... a back stage-ben...<3 Édes pofa! Egy gyerek! Nagy 5 éves gyerek!

 

 

 

Jonny és Én a back stage-ben! Jaj, ő egy kisbaba! LOL

 

És végül egy kép a buszról...Girls rulez on the tour busz!

 

 

Hát ennyi röviden a történet! Pá puszi!


Ui.: És az elmaradhatatlan beszologatások sem maradtak el, mikor éppen szálltunk fel a buszra pár lány igen kedves megjegyzést ordibált utánaunk..idézem:

"Na mi van, ti fogjátok leszopni őket???"

Mi csak nevettünk, de hát miért is kell ez, de tényleg! valakinek összejön, valakinek meg nem... Thats All!

No, most beszámolok a szombat esti Kiss Forever Band buliról és az előzményekről. :)

 

Barbarával úgy kezdtük a készülődést, hogy megnéztük a RockTábor című ifjúsági filmet, amiben a főszereplő a Johnas Brothers egyik tagja... és szuper édes a pasi. <3

 

Aztán én bűvészeket megszégyenítő módon kevertem pár igen fincsi koktélt... Amit jól el is fogyasztottunk és megadtuk magunknak az alaphangulatot. Barbara meglepő mód 30, azaz harminc perc alatt elkészült, és indulhattunk volna, ámde az ablakon kitekintve láttam, hogy esik az eső (és táncolnak a pillangók). Így arra az elhatározásra jutottam, hogy taxizunk, meg amúgyis luxus...Pf...

 

A Wig Wamba éppen a koncert kezdés elött egy-két perccel érkeztünk, és sokkolt minket a látvány...Kb alig volt olyan arc akit ismertünk volna...Mi lett a Wig Wamból..Blah! Aztán konci alatt megéheztünk és felmentünk megvacsizni... Era RS-t evett... Barbara pedig gyrost és én pedig lévén nehogy elhizzak mozarella salit, ami nagyon finom volt. Viszont a témáink már nem annyira voltak szalonképesek...ha-ha :)

 

Koncert után szokásos nézelödésünk kezdödött... Nevetgéltünk a fura fazonokon. Ott voltak például a vörös hajú bosnyák leszbikus testvérek, akik hol egymást nyalták-falták táncukkal, hol pedig az asztalt... ami hiába a vad és ritmustalan erotika, aaz asztal rendületlen maradt... :X Ott volt még a kovboj (tudatom: tudom,hogy kell leírni, de így viccesebb) és Cukee barátja, aki tényleg cukee... Ő a  CUKEE FIJJÚ!!! hi-hi Ja, és volt még a dráma....Ármány és szenvedély... A szép szőke herceg vitatkozása  barna kedvesével.. XD ...Lány sírva elszalad, de aztán mégsem ment haza... (megjegyzés: nyilván hajnali békülős sex...)

 

Aztán egyszercsak hajnali 4 lett, úgy elmoziztuk és elbeszélgettük az időt, hogy már indultunk is hazafelé... Itthon pedig ágyba esve merültünk álomba...

Hát ez egy történet arról, hogyan kell elhitetni mindenkivel, hogy elutaztunk, közben meg mégsem.

Elsőként kell egy úticél, lehetőleg az éppen aktuális "sztár" hazája. Mert így azt lehet mondani,hogy hozzá mentünk ki, pedig nem is ismerjük. :) Aztán tünjünk el pár napra, hogy tényleg úgy tünjön elutaztunk, majd meséljünk jó szaftos történeteket, hogy milyen drága..mondjuk a hot-dog és a fanta...stb.

Persze itt csak akkor van bukta, ha az éppen aktuális "sztár" akihez állítólag kimentünk látogatóba pont abban az időben nincs is az országban. hi-hi

 

Ennek függvényében én most elutazom... mondjuk Üzbegisztábna, és erről gyorsan mesélek is nektek!

Tehát megérkeztem hajóval, és a parton már ott vártak a barátok, akik persze ott sem voltak, csak azt képzeltem. Majd a kikötöben éhes lettem és vettem egy vagy inkább két hot-dogot és hozzá fantát, ami nagyon drága volt, így a többi nap éheztem és fáztam. :)

Aztán hazajöttem és most itt vagyok és mesélek nektek. :)


Na mára ennyi! Holnap Cseh-szlovákiába megyek! Pá puszi!

Ez a napom, hát..pf...elég semmilyen volt. Este meloztam, hajnalban értem haza. És kb majdnem ruhábvan,k cipőben és kabátban aludtam el. :D Délig sikerült aludnom, ami nem túl sok alvást jelentett, csupán 6 órát. Teletömtem a pocimat és visszamásztam a takaró alá és 4ig ki sem kelltem. Nem mintha felüdültem volna a plusz alvától, sőt inkább mégfáradtabb vagyok. Mindgey! vacsiztam, fürcsiztem és most itt ülök. Lassan indulok megint melóba. Csak az tart életben , hogy szombaton buli és találkozhatok egy-két kedves ismerősömmel akit már jó rég láttam sajnos.

Tudom, ez kicsit uncsi most, ezért kaptok egy viccet:


Nyomozókutya
Egy szőke nő hazaér a munkából, és megdöbbenve látja, hogy kirabolták a lakását. Azonnal hívja a rendőrséget. Nemsokára meg is áll a ház előtt egy rendőrautó. Kiszáll belőle egy rendőr napszemüvegben, pórázon vezetve egy nyomozókutyát. A szőke nő áll a kapuban, s a fejét fogva zokogni kezd.
- Kiraboltak, mindenemet elvitték, kihívom a rendőrséget, és erre tessék egy vakot küldenek!

 

 

Na szóval mára ennyi, igérem, hogy holnap talán jobb elsz! LOL

 

Jaj, nem LOL.... :X

süti beállítások módosítása